IRODA

Az ELTE TáTK HÖK irodája a Lágymányosi Campus Északi épületének az alagsorában a -1.68 alatt található. Ha bármiben segítségre van szükségetek, itt bármikor megtaláltok minket tanítási napokon. Az iroda hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra között tart nyitva, péntekenként pedig 10 órától 14 óráig várunk benneteket. A hallgatói élettel, érdekképviselettel kapcsolatos segítségen kívül más szolgáltatások is elérhetőek az irodánkban.

Nyomtatás

Van lehetőségetek nálunk nyomtatni, ehhez elég annyi, hogy a print@tatkhok.elte.hu e-mail címre elkülditek a dokumentumot, amit ki szeretnétek nyomtatni és az éppen ügyelő tagunk ki is nyomtatja nektek, a nyomtatás ára fekete-fehér nyomtatás esetében 20 Ft./oldal, színes nyomtatás esetében pedig 40 Ft./oldal

    Szkennelés

    Nyomtatás mellett van lehetőségetek dokumentumokat szkennelni nálunk, a beszkennelt dokumentum fájlját továbbítjuk a studentes e-mailetekre.

    Hűtő

    Az irodában működik hűtő, ahova ti is be tehetitek lezárt dobozban az ebédeteket. Arra kérünk benneteket, hogy az irodában található post-itekre írt névvel, jelöljétek meg azt, hogy melyik doboz a tiétek.

    Mikró

    Az irodában található mikró, ebédidőben nyugodtan melegítsétek meg nálunk az ebédeteket, az irodában lévő tagjaink segítenek a mikró használatában. Mivel ebben az idősávban sor is kialakulhat, ezért kérünk benneteket, hogy legyetek türelemmel egymással, hogy mindenki meleg ebédet tudjon enni.