Kedves TáTK-s Gólya!
Engedd meg, hogy az ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzata nevében ezúton gratuláljak, hogy felvételt nyertél az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának valamely képzésére!
Mi, az ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzata (ELTE TáTK HÖK), azért vagyunk, hogy segítsünk Téged a tanulmányaid során, képviseljük az érdekeidet és nem utolsó sorban színes programokkal és közösségi eseményekkel felejthetetlenné tegyük az egyetemi éveidet.
Ezen az oldalom minden fontos információt összegyűjtöttünk Neked, hogy az első egyetemi féléved a lehető leggördülékenyebben kezdődhessen meg és átadhassuk Neked milyen az igazi TáTK-s életérzés.
Gólyatábor
Az idei Gólyatábor augusztus 30 – szeptember 2. között kerül megrendezésre, remek programok és fergeteges koncertek várnak rád Zánkán, ahol mindent megteszünk, hogy megtapasztalhasd a kar családias és befogadó közösségét. A jegyértékesítés 08.08-án 12:00-kor kezdődik és a jegyek csak limitált számban érhetőek el, szóval mihamarabb biztosítsd be a helyedet, nehogy lemaradj róla.
A kombinált jegytípussal a Gólyatábor mellett már a Szemeszternyitó Party-ra (09.11.) is bebiztosíthatod a helyedet Super Early Bird áron.
A Gólyatábor eseményét mindenképp kövesd be, minden fontos infót itt találtok majd, köztük a jegyeket is: https://fb.me/e/6SYlZiPT9
Gólyafészekrakó (08.19.)
Már a Gólyatábor előtt is lesz lehetőséged megismerkedni az évfolyamtársaiddal és felsőbbévesekkel is egy kötetlen, játékos esemény keretében, amit majd a törzshelyünkön, a Szertár Zugbárban zárunk. Mindenképp érdemes eljönni, király programokkal készülünk Nektek.
Kövesd be a facebook eseményt a részletekért: https://fb.me/e/3zoxJVmKi
Gólya kisokos
A gólya kisokos menüpontban minden fontos infót megtalálhatsz az egyetemkezdéssel kapcsolatban, kérlek figyelmesen nézd át őket, hogy képben legyél minden fontos dologgal.
Kollégium és Szociális Ösztöndíjak
Lehetőséged van pályázni kollégiumi helyekre és több szociális alapú ösztöndíjra is, ezeket mindenképp érdemes átnézni és megpályázni, hiszen az egyetem széles körű támogatási rendszere csomó szuper opciót kínál. A csatolt doksikban minden fontos infót megtalálsz.
Elérhetőségek, csoportok, social media
Ha még nem tetted meg, lépj be az általunk kezelt csoportokba, ahol szaktársaiddal, sőt, akár évfolyamtársaiddal is tudod tartani a kapcsolatot:
- Az ELTE TáTK 2025-ben felvett hallgatóinak csoportja – szakfüggetlen csoport
- Az ELTE TáTK 2025-ben felvett alkalmazott közgazdaságtan BSc szakos hallgatóinak csoportja
- Az ELTE TáTK 2025-ben felvett nemzetközi tanulmányok BA szakos hallgatóinak csoportja
- Az ELTE TáTK 2025-ben felvett szociális munka BA szakos hallgatóinak csoportja
- Az ELTE TáTK 2025-ben felvett szociológia BA szakos hallgatóinak csoportja
- Az ELTE TáTK 2025-ben MA/MSc szakokra felvett hallgatóinak csoportja
Kövesd be social media oldalainkat is, ahol minden fontos információt posztolunk, nehogy lemaradj valamiről:
Facebook: https://www.facebook.com/tatkhok?locale=hu_HU
Insta: https://www.instagram.com/eltetatkhok?utm_source=ig_web_button_share_sheet&igsh=ZDNlZDc0MzIxNw==
Ha bármi kérdésed/kérésed van, bátran fordulj hozzánk, hiszen azért vagyunk, hogy segítsünk az egyetemi éveid során. Az alábbi linken megtalálod a TáTK HÖK tisztségviselőit elérhetőséggel együtt, keress minket bizalommal: https://tatkhok.elte.hu/elerhetoseg-2/
Már nagyon várjuk, hogy találkozhassunk Veled, remélhetőleg már a Gólyafészekrakón és Gólyatáborban is látunk majd Téged!
Üdvözlettel,
Kardos Gábor
Elnök
ELTE TáTK HÖK