Tudományos szakmai ösztöndíj
Ösztöndíjak, pályázatok > Tudományos szakmai ösztöndíj

Tudományos és Szakmai ösztöndíj:

A tudományos és szakmai ösztöndíj esetében talán helyesebb volna „egy összegben igényelhető kutatási támogatás”-ról beszélni. Erre pályázhat a kar minden olyan graduális képzésben résztvevő hallgatója, akinek a Társadalomtudományi Kar az „anyaintézménye” (azaz első vagy egyetlen szakja a TáTK-hoz tartozik).

Pályázni lehet az idei tanévre tervezet kutatással, illetve folyamatban lévő tudományos tevékenységgel.

A pályázónak egykutatási tervet, illetve ahhoz csatoltan egyköltségtervezetet kell benyújtania, amelyben kifejti kutatási témáját és részletezi várható költségeit, illetve bizonyítja, hogy dologi kiadások szerepelnek benne. Ezalatt minden olyan kiadás értendő mely valamilyen formában (számla, blokk, kivonat) bizonyítható és a beszámolóban bemutatható. A TDK-ígéret, illetve az oktatói ajánlás csatolása is pozitívan hat a pályázatra.

Fontos a tervezett kutatás társadalomtudományi relevanciája, s hogy a pályázó tisztázza a kutatás elméleti keretét, módszerét, időigényét. Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek empirikus vizsgálat dologi kiadásainak finanszírozásához kérnek támogatást (pl.: terepmunkára, adatfelvételre, adatrögzítésre, utazási költségekre, stb.), de lehetőség van akár diktafon kölcsönzésre is.

Sikeres pályázat esetén az összeg a pályázó számlájára érkezik, melyet a kutatási tervben és a költségtervben foglaltak szerinti célra használhatja a pályázó. A kutatás, illetve a tudományos/szakmai tevékenység befejeztével egy 1-1,5 oldalas beszámolóban várunk visszajelzést az összeg elköltéséről.

Egy félévben egyszer van lehetőség a pályázásra, elektronikus úton a Neptun rendszerén keresztül, az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt. Az őszi félévben szeptember végén, a tavaszi félévben február végén kerül kiírásra a pályázat.

Ha bármilyen kérdésed van az ösztöndíjjal kapcsolatban, keresd a TáTK HÖK Tanulmányi és Tudományos Bizottság tudományos referensét a e-mail címen.

Kapcsolódó dokumentumok
  • Szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása _ 2022__23_2
  • Tudományos ösztöndíj - 2022__23_2
Dokumentumtár
  • Alaptámogatás - Pályázati kiírás 2016/17/2
  • Szociális Tanulmányok Szakos Hallgatói Érdekképviselet ülése 2017.04.27.
  • Elnökségi Ülés 2017.03.20.
  • Pintér Emese pályázata A Külügyi Bizottság elnöki tisztségére 2017/2
  • Szociológia SzHÉK Ülés jegyzőkönyve 2018.09.25.
  • Kesjár Daniella pályázata az Ellenőrző Bizottság elnöki tisztségére
  • Elnökségi ülés 2015.09.08
  • ELTE TáTK HÖK Elnökének beszámolója (2011. június 27. - 2012. december 6.)
  • Deadlines and Transfer dates
  • Egyszeri Sportösztöndíj 2018/19/2
  • ...További dokumentumok
Legfrissebb lapszám